Egyiptom régi története - Tolnai Világlexikona (1926) Egyiptomban az állami szervezkedés és kultúra első nyomai a Kr. e. V-IV. században, az ún. dinasztia-előtti korban mutatkoznak, Alsó- és Felső-Egyiptom két külön államának megalakulásával. A két országot Menesz egyesítette (kr.e. 3400), aki az 1. dinasztia első uralkodója. Utána három korszakot különböztetünk meg, Manetho történetíró (kr. e. 300 körül) szerint: Az első az 1-10. dinasztiák kora (3400-2100), a középső a 11-17. dinasztiák uralkodása (2100-1580), végül az újkor a 18-30. dinasztiák alatt (1580-332). Az első kor kultúrális fejlődése a 4. dinasztia idején érte el tetőpontját, ebből származtak Khufu, Khafra és Menkara fáraók, a gizehi hatalmas piramisok építtetői. Az 5. dinasztia alatt Egyiptom hatalma egyre terjedt, s csak a 6. dinasztia alatt indult hanyatlásnak, amikoris a birodalom ismét kisebb-nagyobb fejedelemségekre bomlott. A belső béke s a birodalom egysége csak a 12. dinasztiával állott újra helyre, mely kétszáz évig uralkodott (1995-1800), alapítója I. Amenemhat, a thebai Ámon-templom építtetője. A következő dinasztiák alatt ismét szaporodtak a belső bonyodalmak, míg végre a hikszoszok betörése (kr. e. XVIII. sz.) jóidőre tönkretette az Egyiptomi civilizáció fejlődését. A szemita eredetű hikszoszok pásztornépéből valók a 15. és 16. dinasztia uralkodói. Csak a kr. e. XVI. sz-ban emelkedett fel újra a birodalom, a 17. és 18. dinasztia alatt, melyből III. Thutmozisz, III. Amenhotep (az ő szobra a két híres Memnon-szobor) és IV. Amenhotep, az egységes Nap-imádás elrendelője származtak. Leghíresebb azonban a 19. dinasztia, melynek legnevezetesebb uralkodója II. Rhamszesz, 1292-25., hadviselésben és kulturális intézkedésekben egyaránt kiváló fáraó. Utóda, Merenptah alatt történt az izraeliták kivonulása Egyiptom földjéről. Utánna ismét hanyatlásnak indult a birodalom s ezt a 22. dinasztiabel Szeconchisz Palesztina meghódítója sem tarthatta fel. A 24. dinasztia végén Szabakon ethiópiai hódító kezébe került Egyiptom, aki a 25. dinasztiát alapította. Ennek utolsó tagja, Tarakosz idején az asszírok foglalták el Egyiptomot és 20 helytartó kormányzására bízták az országot. Ezek leghatalmasabbja, a saisi helytartó fia, I. Pszammetich lerázta az asszír igát, egyesítette a birodalmat, s megalapította a szaiták 26. dinasztiáját (663-610). Ebben a korban Egyiptom ismét felvirágzott. 525-ben Kambyzesz perzsa uralkodó hódította meg, 465-ig perzsa tartomány volt, majd egy időre visszanyerte függetlenségét, míg 340-ben ismét provinciává süllyedt. 332-ben Nagy Sándor kezére került s makedon tartomány lett, Nagy Sándor alapította Alexandriát is. Egyiptom Nagy Sándor birodalmának szétbomlása után vezérének, Ptolemaiosnak jutott, aki 305-ben felvette a királyi címet, s kinek utódai három századon át, kr. e. 31-ig uralkodtak. Alattuk ment végbe az Egyiptomi művelődésnek a hellén kultúrával való egybeolvadása, melynek folytán Egyiptom tudományban és művészetekben új virágkorát élte, de az erkölcsök romlása, a régi erő teljes elernyedése csak siettették a bukást, mely kr.e. 31-ben következett be, amikor Octavianus az actiumi csatában leverte Kleopátrának Antóniusszal egyesült hadait s Egyiptomot római provinciává tette. Egyiptom, mint római tartomány, a császár külön dominiuma és Róma magtára volt. A római birodalom szétválasztása óta kr. u. 395, a K-római, bizánci császársághoz tartozott az arab hódításig.