EGYIPTOM FÖLDRAJZI HELYZETE, TERMÉSZETI VISZONYAI Egyiptom területe viszonylag elszigetelt része volt az ókori Kelet világának. A Nílus országát északról a Földközi-tenger, délről Núbia hegyvidéke, nyugatról a Líbiai-sivatag, keletről a Vörös-tenger fogta közre. Ennek a zűrt világnak a kereteit maga a Nílus-völgy törte át. A folyó torkolatvidékén, a Delta környékén nyitott kaput tárt az északról, keletről és nyugatról jövő hatásoknak, a déli folyását megszakító zuhatagot -az ún. katarakták- viszont bizonyos mértékig elzárták Egyiptomot a különlegesség homályába burkolódzó belső-afrikai országoktól. A kiszáradt folyóvölgyedben -vádikban- futó karavánutak további kapcsolatot teremtettek a külvilággal, ezek közül a Théba környékét a Vörös-tenger partjaival összekötő völgy volt a legjelentősebb. Egyiptom földrajzi elszigeteltségéből következett, hogy területe soha sem lett színtere nagymérvű népátvonulási és kicserélődési folyamatoknak. A történeti fejlődés vonalát szinte csak egyszer törte meg idegen nép uralma, a hikszoszoké, a Nílus-völgy valójában egy nép és egy ország több ezer éves történetének szolgált színpadul. A földrajzi elszigeteltség mérsékelte az idegen hatások érvényesülését és sajátságos, egzotikus gondolkodásmódot szült, amely szerint az itt élők mindent, ami nem volt egyiptomi, nemcsak idegennek és másnak, hanem kimondottan különös láttak. Az ország egész életét a Nílus határozta meg, s ezt így látta már az i. e. 5. sz.-ban erre utazó görög történetíró, Hérodotosz is, aki Egyiptomot a Nílus ajándékának nevezte. Így ír az áradásokról: " Mikor az áradások alkalmával a Nílus kiönt, a vízből csak a városok állnak ki , amelyek így az Égei-tenger szigeteihez hasonlítanak. Egyiptom többi területe viszont tengerré változik. Mikor ez az időszak elkezdődik, az egyiptomiak már nem a folyómederben, hanem egyenest a síkságon hajóznak. Naukratisz városából az ár ellenében Memphiszbe hajózva közvetlen a piramisok mellett vezet az út." A hatalmas folyó évenkénti áradási, termékenyítő iszapja tette lehetővé az életet az esőtlen, kietlen környezetű völgyben. Az ország a folyóvölgyet kísérő 10-30 km széles termőföldsávból állt, melynek összterülete alig haladta meg a mai Belgiumét. Csak egy nagyobb oázis kapcsolódott hozzá, a Nílus mellékága és egy hatalmas tó - a Karún tava - vize által öntözött és megtermékenyített El-Fayum. Ezek az adottságok az öntözéses földművelés gyakorlatát tették lehetővé elsősorban, emellett pásztorkodással és állattenyésztéssel is foglalkoztak. A folyót kísérő gazdag növényzetű termékeny földsáv és a vele érintkező sivatagperemek és kopár hegyek viszonya az egész folyó mentén megközelítően azonos volt, az ország mégis több tájegységre tagolódott. Alsó-Egyiptom a delta és a Faiyum-oázis közötti országrészt jelentette. Fővárosa Memphisz volt, területe két helyen is - a torkolatnál és az oázisnál - jelentősen kiszélesült. Felső-Egyiptomnak az ország déli részét nevezték. Súlypontját Théba fővárosa és környéke képezte, déli határát az Aswannál levő első katarakta jelölte ki, ott, ahol a Nílus medrét grániterek keresztezték, s így hajózhatatlanná lett. Közép-Egyiptom a két országrész közé esett - az ókorban külön névvel nem. nevezett, központjában Alhet-Aton városa. Egyiptomhoz tartozott történetének nagy részében az első és a második katarakta közötti, nagyon szűkösen termő vidék is: Alsó-Núbia, ahol a Nílust a hegyek teljesen szűk völgybe szorították össze. Az ország különleges földrajzi és természeti adottságai nagyon sokoldalúan befolyásolták az itt lakók életét és magát az építészetet is. A vidék fát jelentős mennyiségben nem szolgáltatott az építkezések számára, a termőföld, az iszap aranyat ért, s mivel szűkében voltak vele, nem "fecsérelhették" el az építésre. A hegyek azonban a legkülönfélébb fajtájú, mennyiségű és színű követ kínálták felhasználásra: a kő volt Egyiptom legfontosabb természeti kincse. Rendszeres esőzés nem lévén, az eső ellen védekezni nem kellett, így az épületeket lapos tetejűre építették. Egyiptom különleges alakja a falvak és a városok telepítése számára is különleges feltételeket szabott: a települések nem foglalhattak el nagy helyet az értékes termőföldből, de a sivatagba sem telepíthették azokat. A telepek tehát vagy a földművelésre alkalmas területekből kiemelkedő terméketlen dombhátakon, vagy a megművelhető és a meddő föld határvonalán, a folyóval párhuzamosan, hosszanti irányban helyezkedtek el. Közvetve is érvényesült a földrajzi és a természeti környezet hatása, elsősorban magának a Nílusnak a meghatározó ereje. Az egyiptomi ember országát a Két Part névvel nevezte és a folyóhoz mérte magát, és a világot is. Egyiptom ( latinul: Aegyptus, franc.: Égypte, angolul: Egypt, olaszul: Egitto, németül: Aegypten, arabul: Maszr) török hübérállam Afrika ÉK-i részében. Ókori neve görög eredetű, a régi egyiptomiak országukat Kemi, Kemet névvel illették; e név a kem v. keme (a. m. fekete) szóból ered, mert földje, a Nílus iszapja, a körülötte elterülő világos színű sivataggal ellentétben, feketének tűnt föl. A héberek Micraimnak nevezték. Egyiptomot szűkebb értelemben a Nílus völgye az é. sz. 24°-tól Asszuántól kezdve a torkolatáig; a tágabb értelemben vett Egyiptom lenyúlik Nubiába a 22°-ig, K-en határ a Vörös-tenger, a Szuezi-öböl és a Szuezi-kikötőtől egyenesen É-i irányban El-Arisig képzelt egyenes vonal; É-on a Földközi-tenger, Ny-on a sivatag felé a határ nem biztos; körülbelül a Szolumi-öböltől visz le Délnek; Délen a máhdi fölkelése után sem vonható meg biztosan a határa. Területét hivatalosan 994 300 km2-re teszik, amelyből azonban csak 27 687 km2 a kulturterület. Felülete és vizei A tágabb értelemben vett Egyiptom 4 egymástól élesen különböző részből áll: ezek a Nílus völgye, vagyis a szorosabb értelemben vett Egyiptom, a Nílus és a Vörös-tenger közt fekvő rész, az Arab-sivatag, a Szuezi-földszoros és az oázisok vidéke. A Nílus, midőn Nubiát elhagyja és E.-ba lép, szük völgyben folyik egész Esznéig (160 km. hosszuságban); a szük völgyet, amely 4-5, néhol 8-9 km., mindkét oldalról egészen kopár, meredek lejtőjü hegyek zárják körül; a K-i hegyláncot Arab-, a Ny-it Libiainak hivják; mindkettő déli részében gránitból, középső és északibb részeiben tercier kőzetekből és mészkőből áll. Esznén tul a völgy szélesebb lesz és Kenehn alul már 20-25 km. szélességben vonul Kairóig; a Nílus a völgynek jobb oldalán folyik. A völgyben számos feltöltött országut vezet minden irányban, hogy a közelekedés a Nílus áradása idejében is fentartható legyen. Keneh alatt mintegy 115 km-nyire már egy ágat bocsát ki a Nílus, amelyet felső részében Szohagie-nak, Szinton tul pedig Bahr-Jusszufnak hivnak és amely összeköttetésben van a Birket-el-Kerun nevü tóval, az egyedülivel, amely E.-ban a tengerparti lagunákat leszámítva, található. Ezt a Moirisszel tévesztették össze, bár egészen más tó (L. Fajum). Az Arab-hegység, amelyben számos a barlang és a kőbánya, Kairó közelében meredek falakban végződik, amiért az arabok Dsebel Mokattam-nak nevezték el. A Libiai-hegység ellenben szelíd lejtőkben ereszkedik le a Nílus deltája felé. A Nílus deltája azelőtt tovább nyult le D-nek; most Kairó alatt 25 km.-re a rosettai és denniettei ág szétválasztásával azon helyen kezdődik, amit az arabok Batn el-Bagarának (a. m. tehén hasa) neveznek. A K-i damiettei-ág hossza 220, a rosettai pedig 219 km. Az egész delta területét 16 070 km2-re becsülik. Régebben 7 főágat (Kanopei, Bolbitosi, Pelusiumi stb.) különböztettek meg, melyeknek azonban az eliszaposodás következtében alig van már nyomuk. A Nílus deltájának É-i partján Alexandriától Port-Szeidig kisebb-nagyobb sós tavak és lagunák terülnek el; ezek közt a legnagyobb a 60 km. hosszu Menszaleh; a rosettai ágtól jobbra és balra terül el a Burloszi és az Edkoi, Alexandria közelében a Mariut (Mareotisz); végül Abukir mellett a Madiah. A sóban és halban gazdag Menszaleh területe 180 000-250 000 ha. közt, a Burlosozie 70-110 000 közt, a Mariuté 55-75 000 közt váltakozik; az Edkoi 34 000, a Madieh 14 000 ha. átlagos területü. Az Arab-sivatag, a Nílus és Vörös-tenger közt átlag 200 km. széles és 665 km. hosszu, köves, kopár, száraz sivatag, amelyet minden irányban vádik szelnek át és amelyet magános hegyek vagy középmagasságu hegyláncok takarnak.   A rendetlen esőzések néha a vádikat valóságos folyókká alakítják, de a víz róluk csakhamar újra leszalad, de mégis lehetővé teszi, hogy a nomád arabok nyájaik számára rajtuk legelőt találjanak. A hegyek különféle neveket viselnek; ilyenek a Dsebel Gallala, Tenaszeb, Oumm-el-Sidr, el-Dukhkan stb. Legnagyobb magasságukat az Agrib- vagy Gharib nevü hegyekben (2400 m.) érik el. Három természetes ut vezet át a sivatagon a Vörös-tengerhez: 1. a 30 szél. fok alatt, a Dsebel Mokattam és Dsebel Attaka közt Kairóból a Szuezi öbölhöz visz; 2. a legrövidebb a 26° alatt a Kosszeivi-kikötőhöz vezet; 3. a 24° alatt a Berenicei-kikötőt köti össze Ombosszal. (V. ö. Schweinfurth: La terra incognita dell'Egitto propriamente detto. Milánó 1878). A Szuezi-földszoros kietlen homok- és kavicssivatag, amely a régi Pelusium és Szuez között 120 km. Közepén a legmélyebb; itt hosszukás mélyedést alkot, amelyben jelentékeny tómedencék találhatók. Egykoron a Vörös- és Földközi-tenger hullámai takarták. Szueztől É-ra, mintegy 30 km.-nyire van az eddig száraz, de most ismét vízzel telt medencéje a Keserű tavaknak. Ezektől É-ra terül el, a földszoros közepén a Timszah- v. Krokodilus-tó. A Timszah-tótól Ny. felé a Nílusig egy mélyedés vonul el, a Vadi Tumeilat. A Menszaleh-tóval magas vízállás esetén összeköttetésben áll a Ballah-tó, a szoros legészakibb tava. Az isztmusz legnagyobb magasságát (15-18 m.) a Ballah és Timszah-tavak közt éri el. A Szuezi-földszorost jelenleg átmetszi a Szuezi-csatorna. Az oázisok vidéke már egészen a Szahara jellegét viseli magán. Az éghajlat Az esőtlennek híresztelt, különösen Felső-Egyiptomban igen gyér; alsó részeiben azonban már gyakoribb az eső. 1798-1800. itt 15-16-szor esett egy évben és e tekintetben érezhető változás mostanig sem állott be. Alexandriában az évi esőmennyiség 226 mm., ellenben Kairóban, amely már Felső-E. klímájában participál, csak 35 mm. A száraz éghajlat egészséges az emberi szervezetre nézve és különösen jótékony hatású a mellbetegekre. Az évi középhőmérséklet Alexandriában 20,8°C, Kairóban 21,3°C, Thébában 29,6 °C. A leghidegebb hónap a januári, Alexandriában 14,9°C, Kairóban pedig 12,1°C, a legforróbb az augusztus:Alexandriában 26,8°C, Kairóban pedig 29,6°C. A tenger, miként mindenütt, a hőmérsékleti különbségeket enyhíti. Csaknem egész éven át (juniustól áprilisig) az É-i és Ny-i szelek az uralkodók és ezek hűsítőleg hatnak. A tavaszi éjnapegyenlőség után juniusig a forró, tikkasztó D-i szél, a Khamzin az uralkodó, de egy-egy évben átlag csak 11 napon át fuj; a hőmérséklet hirtelen emelkedése és a nedvességnek a levegőből való eltünése szokott ezen szelek nyomában járni. Számum a Nílus-völgyében nem igen érezhető.